Drága Szíveim, ma szárazbabfőzelék lesz és krumplisgombóc, már jó régen ígérgetem a Fiamnak, de ma az lesz. :) Unokatestvéremtől kaptam még az ősszel gyönyörű tarkababot, abból lesz.
Ma, egyébként sok olyan dolgom van, volt, aminek ugyan semmi látszata nincs, de meg kell csinálni. Így derült ki, hogy a félkesztyűm megszökött. :) Hogy Andim kalapját be kell fejeznem. :)
Tehát, a babot oda tettem főni, innentől semmi dolog vele, míg nem fő meg.
Teszek bele egy darab füstölt szalonnabőrt, azért nem füstölt húst, mert a Tamás ha, azt meglátná, nem enne belőle, ezt a szalonnabőrt majd a macskának csempészem. :) Kömény mag kerül még bele és babérlevél. Sót még nem teszek bele, mert lehet a szalonnabőr miatt nem is kell.
Jó étvágyat az ebédhez - vacsorához, a ma dolgozóknak, eredményes szép napot! ♥ :)