Úgy tűnik jót tesz nekem ez a hűvös. Most egy fogyasztó gyümölcszselét osztok meg veletek.
Ica barátnőm jött át, azért csináltam a zselét gyorsan. :)
Tehát, főzünk egy nagy pohár teát, még forrón beletesszük az agar-agar port és gyorsan pohárba töltsük, amikor kezd keményedni a zselé, díszítjük gyümölccsel. Az agar-agar 80%-a rost, ha étkezés előtt 10 perccel fogyasztjuk. Egy csapott kávéskanál agar-agar kell 0,5 liter folyadékhoz.
Ígérem, hogy ma már nem írok! ♥ :)
Mégis csak aszalok. :) Nem! Nem vagyok hazudozó, csak az élet így hozta. Anna hozott egy jó adag szilvát, azt oda tettem aszalni. :)
Mivel maradt még aszalórács üresen, arra meg készítettem elő fűszeres paradicsomot aszalódni.
A paradicsom fűszerezése, egy pici só, egy pici eritrit és egy pici oregánó. Nagyon kíváncsi leszek milyen lesz. Amikor elkészül, beszámolok róla. :)
Van még 2 kg. uborkám, azzal is kell kezdeni valamit. :)
Csak szépet és jót mindenkinek! ♥ :)
Örömmel jelentem, túléltük a +36 és +39 fokokat! ♥
Valljuk be, ez nem kis teljesítmény és azt is be kell vallanunk, hogy nagyon sokat kivett belőlünk. :(
Az egészséges csokoládé ízlett mindenkinek, aki kóstolta, nagyon büszke vagyok magamra. :)))
Tegnap itt volt fogadott fiam villámlátogatáson, hozott egy konyhakész nyulat, amelyből majd vadas lesz, amikor eljön az ideje, ma meg sült. Nagyon régen nem ettem már nyuszit, így utánna kell néznem hogy és mint pácoljam. Ha Anna, nem szereti a nyulat, akkor ma bepácolom és majd holnap sütöm meg. Holnaptól Anna szabadságon lesz.
Ami biztos, hogy ma rizs mindenképpen lesz.
Ma, még a lakásban meleg van, paradicsom aszalás így nem lesz. Remélem holnap már lehet.
Az elmúlt napokban csak azt csináltam, amit nagyon kellett így ma sok elintéznivalóm van.
Élvezzük a mai hűvös napot! ♥ :)