Tegnap, ha nagyon finoman fogalmazok, akkor sem a legjobb formában voltam, ez folytatódik ma is. Ma, egy éve lettem teljesen árva. :(
Ezután sorozatban követték egymást a problémák, bajok, tragédiák....
Van (?!) nekem a facebookon egy nagyon kedves Barátom, Akitől sok minden más mellett egy dolgot mindenképpen megtanultam: " ...... minden nap egy új remény". Igen!
Ma, van Veronikám születésnapja most erre koncentrálunk, Övé a mai nap! ♥ :)
Tegnap megérkezik Anna és mondom Annának, semmi kedvem főzni, csilisbabot akartam, de valahogy nincs kedvem...
Anna rögtön "kapcsolt", hát ne főzzél, hoztam finom disznósajtot, eszel azt, nem fogsz éhen hallni főzés nélkül sem. Így aztán a főzés simán maradt el.
Ma, viszont van csilisbab - nem mexikói, mert a kukoricát nem szeretem benne. Sőt fényképek is vannak róla.
Tehát, megtisztítottam két közepes fej vöröshagymát és egy nagy gerezd fokhagymát. Találtam pár szelet Húsvétról maradt sonkát, azt is bele tettem és feltettem két evőkanál olajon a párolni a tűzhelyre. Pár perc után hozzá adtam a negyed kiló darálthúst.
Pici borsot, kakukkfüvet, majorannát tettem bele és egy közepes babérlevelet, együtt pirítottam így kb. 10 percig. Akkor, öntöttem fel, 2 dl. vízzel, főtt így újabb 10 percig, akkor tettem bele a kis doboz konzerv paradicsomot, jól elkevertem és keverés után a konzerv főtt vörösbabot is. Együtt főztem készre, ez újabb 20 perc. Kár hogy az illatot nem adja vissza a fénykép. Legvégén tettem bele a csilipelyhet és a sót.
Rizzsel eszem és savagyú szilvával. Így, mint ma, még nem főztem rizst. Kaptam Annától egy gyönyörű kicsi, régi cserép edényt - nem k....g :) - abban próbálom ma, a rizst elkészíteni, már sokszor használtam, többek között a tepsis krumplit is abban készítettem el.
Bele készítettem az edénykébe 2 dl. rizst, öntöttem hozzá 4 dl. forró vizet, sót és egy pici olajat.
Rátettem a fedőt és betettem a 150 fokosra melegített sütőbe. Most várom, hogy milyen lesz.
Később lesz fénykép a rizs "milyenségéről".
Nos, a rizs remek lett, viszont a 150 fokos sütő kevés, 200 fokos kell. Mindig így készítem a rizst. :)
Legyen sokkal boldogabb napotok, mint az enyém és ne feledjétek, minden nap egy új remény! ♥ Jó étvágyat Mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése