Borús idő van és esik az eső, ami nem baj, mert a májusi eső aranyat ér, viszont tegnap sok helyen volt jégeső és letarolt mindent. :(
Köhögök, mint a kutya - ezen kívül meggyógyultam. :)
Nem tudom mit főzünk ma, csak gyanítom, hogy fűszeres krupli lesz és valami hozzá, hús a lányoknak, a fiúnak gomba vagy nem tudom?!
Sőt, azt sem tudom, leírtam-e, hogy a füszeres krumpli hogy készül? Most pótolom.
4 fő részére, meghámozunk 1 kg. krumplit, vékony szeletekre vágjuk, hidegvízben hagyjuk addig, míg az egy szelet apróra vágott füstölt szalonnát pörcre sütjük. Aztán, a pörcöt kiszedjük a zsírból és bele tesszük a vízből kiszedett, szeletelt krumlit. Lehet, hogy pici vizet is kell alá tennünk, ha szükséges. Többször öntsünk pici vizet a krumpli alá, ha szükséges, mint egyszerre sokat. Fűszerezzük egy csipet majorannával, egy csipet kakukkfűvel, és sóval, de mivel a szalonna is sós. Amikor elkészült, tegyük a kész krumpliba a szalonna pörcöket. Ha, tojásokat ütük rá, önálló étel is lehet, savanyúsággal, salátával.
Én metélőhagymát nem szoktam rátenni, este jön az én képem a krumplimról. :)
A borús idő és minden gond, baj ellenére kellemes napot Mindenkinek!
Jó étvágyat az ebédhez-vacsorához! ♥:)
Nálunk "uzsonna" lesz. :))

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése