2017. december 8., péntek

Vajban pirított káposzta

Vajban pirított káposzta

Hozzávalók 4 személyre: 
egy jó nagy serpenyő vagy lábas, úgy 4 literes.
1,5 kg Fejeskáposzta
3-5 dkg. Vaj
Só, bors

A káposztát szálasra metéljük vagy gyaluljuk - ez utóbbi a kényelmesebb és szebb.

Az edénybe felolvasztjuk a vajat, bele rakjuk a káposztát, sózzuk, borsozzuk és közepes lángon, gyakran kevergetve 15-20 percig pirítjuk vagy addig, ahogy az ízlésünknek megfelel. 10 perc után csökkentsük a hőt...

Tehetünk bele csilit, őrölt köményt, csipetnyi sáfrány, én szerecsendiót teszek.



Bármilyen sűlt vagy rántott hússal finom ebéd.

Jó étvágyat kívánok! :)

2017. november 29., szerda

Felhőkenyér

Ma, egy könnyű "kenyér" receptet osztok meg veletek. 


Felhőkenyér

Hozzávalók:
4.db. Tojás
5 deka krémsajt, keményebb sajt is lehet
2 evőkanál tejszin - elhagyható
2 evőkanál valami mag, ami van otthon.

Elkészítés:
A tojásokat szétválasztjuk, fehérjét pici sóval kemény habbá verjük, robotgéppel szoktam. Tojások sárgáját összekeverem a tejszínnel, sajttal, magokkal, majd összeforgatom a kemény habbal. 

Tepsibe sütőpapírt teszek, bezsírozom a sütőpapírt és egymástól távol halmozom a masszát. 130-150 fokon addig sütöm, míg szép, aranybarna lesz. Kiválló szendvics alap.


2017. szeptember 9., szombat

A csirke..... :)

Folyamatosan sok dolgom van, amikor meg nagyon elfáradok, írni sincs kedvem. :( :)

Tegnap meghozták a konyhakész csirkéket, ma abból eszem és holnap az ünnepen is abból eszünk Veronikával. :)

Gyönyörűek a csirkék, olyanok amilyeneket Anyám nevelt minden évben, jó nagy kappanok, 2 kg. fölött volt mindegyik. :) Anna segített eldarabolni, mert én csirkét az életben nem daraboltam még. Nagyon megérte az árát ez a csirke az biztos. Köszönet a Pélyi termelőknek - Piroskának és Lajosnak.

Ma, zöldbab főzelék lesz és a már említett csirke melléből apróhús hozzá.



Ez a hús, nincs tele vízzel! Ezt, ha párolni akarom, akkor kell alá öntenem fél dl. vizet. Remélem, uzsonnára marad a húsból egy pici szendvicsre. :))

Aszalás, az folytatódik. Most a körte van soron, paradicsommal már végeztem. A kisebb unokatesómnak, nagyon ízlik a körte. :)


Szilvát szeretnék még aszalni és zöldségeket ételízesítőnek.

Holnap vagy tudok írni vagy sem. Így leírom hogy kétféle pörkölt lesz az ebédünk - csirke és gomba - hozzá tészta és saláta és valami édesség, talán puding...

Legyen szép hétvégétek és jó étvágyatok! ♥ :)



 

2017. szeptember 4., hétfő

Semmiből ízletes ebéd....

Úgy alakult hogy egy ideje már, Vuelta, US Open van és rengeteg munka. :) Tegnap sem főztem, Fiamék hoztak ebédet, az étteremből, ahol hétvégén ők is eszenk. Most paradicsomot és körtét aszalok kifulladásig. :)

Ma, amikor Anna megjött még nem tudtam mi lesz az ebéd, viszont az aszaló tele volt már készítve körtével. A hűtő aljában nézek körül, amikor meglátok három kis póréhagymát és egy kis cukkinit.

Nosza, akkor ebből lesz az ebéd. :)


Tettem bele lestyánt, kaprot, kakukkfüvet, sót és egy húsleves kockát. Pár perc alatt kész lett a krémleves.


Tükörtojással és barnakenyérrel ettük. :)

Tojáson van szárított paradicsom, szuper! :)

Ma, már csak a gombát tisztítom meg és teszem a fagyasztóba és mára befejeztem a munkát. :)

Jó étvágyat, kellemes estét! ♥ :)


 

2017. szeptember 2., szombat

Tripla ünnep ma..... ♥ :)

Ma, itt van az összes fiam, lányom! :) Egy saját fiam van és három fogadott, az Ő feleségeik a "lányaim". :) Egy lányom nem volt itt, beteg a kisgyereke, lázas. :(

Régen fordult már elő, hogy szét kellett nyitni az aztalt úgy tudtunk csak ebédelni, most szétnyitottuk. Nem nagy menű volt, kétféle pörkölt, tészta és saláta. Ízlett mindenkinek alig maradt, ami azt mutatja ízletes volt. :)

Most bontottuk fel azt a salátát, amit kb. 3 hete tettem el, zöldparadicsom, zeller és vöröshegyma kombinációja. Mindenkinek nagyon ízlett megérte a fáradságot és a svéd uborkasaláta is.
 
Dolgozni jöttek a drágáim, sőt most este még befutott egyik unokahúgom is a férjével, hoztak finom körtét a kertjükből. :)
 
Lányok segítettek az aszalót tele rakni. :) Nagyüzem van az aszalóban és lesz is már napig.
 
 
 
Munkák elvégezve, rend van a házkörül az udvarban, a kertben, gyerekek és én is elfáradtam. Fiamék most indultak haza....

Szép estét és jó étvágyat a vacsorához! ♥ :)

2017. augusztus 31., csütörtök

A beteg meggyógyult..... lustaság maradt... :)))

Sok kihagyás volt a blog írásban, de mától egészséges vagyok így semmi akadálya, hogy újra egészségesen éljek, éljünk. :) Amikor beteg vagyok eszem szénhidrátot, mert nem az a cél hogy legyengüljek, hanem az hogy egészséges legyek. :)

Ma, valamikor érkeznek a konyhakész csirkék. A múlthéten műszaki hiba miatt a szállítás elmaradt. Ma még nagyon engedékeny vagyok magammal, ugyanis a csirkék még nem érkeztek meg, így hamburger az ebéd + fagyi. ♥ :) Hamburgert nagyon régen nem ettem már.

Holnaptól szigor van :) és fűszeres paradicsom aszalás. :)





Legyen szép napotok! ♥ :)




 

2017. augusztus 26., szombat

Ma, dupla ünnep van..... :)))

Ma, nem főzünk, úgy hoznak a 'gyerekek' ebédet. :)

Így nem tudom mi lesz az ebéd, azt tudom hogy finom lesz.

Görög est lesz ma este, sokáig itt lesznek, lehet itt is alszanak. ♥



Este beszámolok, amikor haza értem.

Jó étvágyat, szép napot! :)

2017. augusztus 25., péntek

Ma, nagyon jó leszek semmi kilengés... :)

Tegnap, nagyon elfáradtam, vártam a konyhakész csirkéket és a várakozás kikészít. :)) Nos, autó lerobbant, jövőhéten jönnek a madarak.

Viszont, tegnap is ma is, aszalási nagyüzem van, lesz még holnap is és remélem egészen novemberig. :))

Körte, nagyon szépen és hamar aszalható, amit tegnap oda tettem aszalódni, késő este már kész is lett és sok lett belőle.



Gyönyörű fehér, nem barnult meg, teljesen elégedett vagyok vele. Viszont az őszibarack csak estére lesz kész, nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz.

Ma, fűszeres paradicsommal folytatom az aszalást, amit olajdba teszek. Az aszalvány fűszerkeveréke, cukor, só, oragánó, bazsalikom. Az olajba tegyünk egy-egy gerezd vékony szeletekre vágott fokhagymát. A paradicsomot ehhez ne aszaljuk csont szárazra.

Lesz ám ebéd is. :) Saláta és hús.


Jó étvágyat és szép napot kívánok! ♥ :)


 

2017. augusztus 24., csütörtök

Ma, vacsorát főzök... :)

Ma, nagy terveim vannak magammal. :))
Szivárvány és az álmok szövése megy a nap nagy részében, mert
főznöm nem kell, ebédem maradt tegnapról.

Viszont, ma érkeznek Pályról a Faluprogramból a konyhakész csirkék és csirkevacsorát akarok! :)

Pörköltre gondoltam. :))) Meglátjuk...


Legutóbb, akkor ettem csirkét, amikor Keve madaratvágott. Nem most volt már.

Holnap fűszeres paradicsomot akarok aszalni, amit ma, míg fő a vacsora, előkészítek. Kiszedem a paradicsomokból a magokat, ennyi az előkészítés és befűszerezem. Só, eritrit és oregánó keverékével. Kicsi tálba, ha összekeverjük a fűszereket könnyebb lesz a dolgunk.



Szőjetek szivárványos álmokat - nekem egy sárga pólós az örök álmom.... ♥ :))

Jó étvágyat és boldog, szép napot kívánok! ♥ :)



 

2017. augusztus 23., szerda

Fokhagymás, füstölt szalonnával sült nyúlcombok.....

Rákaptam a nyúlhúsra. Ma, azt a nyúlcombokat sütöm meg, amit a Tóbiás Erzsike már két napig tejben áztatott és a gyilkos melegben hozta nekem, én azonnal a fagyasztóba tettem. :)

Erzsike, olyan fantasztikusan süt-főz, mint az Anyukája sütött-főzött. Nagyon szerettem a Mariska nénit is. ♥

Nyúlcombokat már betettem sülni a sütőbe. Egy darab füstölt szalonna, só és 3 gerezd fokhagyma kíséretében. Hagyom így lefóliázva párolódni, amikor megpuhult a hús, pirosra sütöm.





Igen, ma a sütőt is ki kell tisztítanom, ugyanis a gyilkos melegben ilyen "kicsinységekkel", nem foglalkoztam. El lehet ítélni! :)

Úgy gondoltam, vadasos sárgarépafőzeléket készítek a nyúlhoz. Megtisztítjuk a sárgarépát, rusztikusra vágjuk, fűszerezzük sóval, borssal, babérlevéllel, köménymaggal és pár szem csilipehellyel, felöntjük vízzel és beleteszünk egy húsleveskockát. Puhára főzzük amikor már úgy véljük, hogy kész, akkor behabarjuk, egy kanál kukoricaliszt, tej és egy kanál mustár keverékével, hagyjuk még forrni így 5 percig, keverjük meg néha.

Drágám, pihenned kell, vigyátni magadra, szükségem van rád! ♥ :)

Rizst vagy krumplit is készíthetünk a nyulunk mellé, akkor savanyúsággal tálaljuk. :)

Jó étvágyat és szép napot kívánok! ♥ :)

Képek még jönnek a kész ételről. :)






 

2017. augusztus 21., hétfő

folytatólagos Ünnep van...... :)

Ma, folytatódik az Ünnep, tegnap az Állam alapítást és az új kenyeret ünnepeltük, ma az Életet Ünnepeljük. ♥ :)

Ünnepi ebéd lesz ma, székelykáposzta. :)

Én annyira nem cifrázom a székelykáposztát, mint a leírásokban van, főleg így nyáron. Egyszerű pörköltnek indul, csak a fűszerezése más, ugyanis a "pörköltbe" teszek egész köménymagot és babérlevelet és természetesen sót.


Pici vizet öntök alá és majd'nem készre főzöm.


Most indulok, a savanyúkáposztát megnézni, ha szükséges megmosom és a majd'nem kész pörköltre teszem, együtt főzöm addig, míg a káposzta is puha lesz.

Káposztát meg kellett mosnom, olyan sós volt, mint a sózott hering.



Most már egybe van minden, már csak kb. 20 percet főnie kell és kész az ebéd. :)


 Boldog, szép napot mindenkinek és jó étvágyat! ♥ :)
 

2017. augusztus 20., vasárnap

Ettől többre már nem viszem.... :)

Nagyon finom idő van ♥ :) úgy +20 fok körül, ez való nekem.

Az ünnep tegnap volt, itt voltak a Fiamék. Nagyon egyszerű, finom 'ebéd' volt, úgy délután fél 3 felé. :)

- Milyen salátát csinálunk- teszem fel a kardinális kérdést.
- Semmilyet megkóstoljuk, ami savanyúságot eltettél télre. - mondja Tamás.
- Rendben - felelem én.

Nos, ebéd elkészült, esszük az új savanyúságot, amikor Tamás megszólal:
- A Mamának nem kell szégyenkezni miattad.

Ledöbbentem! Egy "főzőnő" ettől nagyobb dícséretet nem kaphat Tamástól!

No, térjünk rá a mára ezután a kis kitérő után. Ma, mivel egyedül vagyok, nem bonyolítom agyon a főzést, sok más dolgom van.

Zöldbableves már fő és még nem tudom mi lesz a második. :)


Talán, tejberizs vagy tejbegríz még nem döntöttem el.
A kép egy régebbi tejberizs.


Szép ünnepet, Akik dolgoznak, bonyodalom mentes munkát kívánok! ♥ :)




 

2017. augusztus 18., péntek

Nem bírom .... :)

Isten tudja miért, de már a +33 fok meleget sem bírom. :(

Valami "eltört" bennem a +45-48 fokban és még nem forrt össze. :(
Egyébként túl sok minden "eltört" bennem az elmúlt két évben és egyik sem forrt össze még ......

Valamit főzök, mert enni kell és a zöldparadicsomot is elteszem, ma ennyi lesz az összes tevékenységem, meg túlélek. :)

Valami levesre gondoltam és a hagymaleves nagyon megfelel ma. Tükörtojást sütök hozzá és meg lesz a könnyű ebéd.

Zöldparadicsomnak délután telik le a 24 óra, azt csak akkor teszem üvegekbe és be a kamrába a polcra.

 
 
Kicsit hűvösebb lesz, még paradicsomot és körtét szeretnék aszalni, körte lesz nekünk a kertben, paradicsomot megrendeltem már.
 
 
Legyetek jók, ha tudtok :) Jó étvágyat az ebédhez - vacsoráoz! ♥ :)


 

2017. augusztus 17., csütörtök

Ami késik, nem múlik.... :)

Túl az ebéden, azonnal hozzá láttam a zöldparadicsom "téliesítésének" :)



Kb. 1 kg. zöldparadicsom, egy negyed zellergumó, egy nagy vöröshagyma, egy kávéskanál só, hat kávéskanák cukor - esetemben eritrit - 3 db. babérlevél, egy kávéskanál fűszerkömény, 0,5 dl. 10%-os ecet, egy mokkás kanál borkén, egy mokkáskanál nátrium benzonát.







Én ezt a receptet a Sipos Laci bátyámtól tanultam, már jó pár éve. A hozzávalókat felszeleteljük, fűszereket, sót, cukrot és a felsoroltakat mind bele tesszük, fakanállal összekeverjük, óvatosan hogy ne törjük össze és egy vászon abrosszal letakarjuk. Egy napot így hagyjuk állni, néha megkevergetjük, holnap adunk hozzá 2 dl. forralt vizet, üvegekbe tesszük és mehet a kamrába. :)

 

Nagyon későn ébredtem ma...... :)

Nos, ma késleltetett munkák lesznek a konyhában, ugyanis későn ébredtem fel, nagyon jó a magnézium-citrát nagyon használ nekem, amit ajánlottak. :) Két napja szedem és a látványosan jól alszom tőle.

Nos, a húst elővettem a fagyasztóból még tegnap, azt ma már oda tettem, sült fűszeres hús lesz és saláta.


A zöldparadicsom is ma lesz konzerválva. :) Fénykép is lesz holnap :)

Megint nem fázunk, mindenki vigyázzon magára, vigyázzunk egymásra! ♥ :)
 

2017. augusztus 15., kedd

Ha, elindul a befőzés meg sem áll..... :)

Holnap vagy tudok írni vagy sem, ugyanis "nagyüzem van" a befőzés terén. Mai paprika és paradicsom már a fagyasztóban. Telefon jön hogy mit szólnék egy kis zöldparadicsomhoz?
Hogyne :) zellerrel tudok mit kezdeni vele :)

Tehát, mostanában savanyítunk - kap mindenki 250 receptet hozzá. ♥ :)

Tehát, holnap hagymaleves lesz és tükörtojás és sok munka, ami télen térül meg, :)

Legyen kellemes estétek! ♥ :)

Folytatólagosan készülök a télre......:)

Ma, is befőzés van, most is lecsó, amihez a vöröshagymát, akkor teszem, amikor előveszem télen.

Most csak paprika és paradicsom van az egényben. :)


Nem sok idő múlva kész is már...... :)  viszont arról lövésem nincs, hogy mit főzzek ebédre?

Lehet semmit, sok a dolgom! Adományt gyűjtök a Faluprogramnak.
Évekkel ezelőtt egy nagyszerű, előremutató Faluprogram mellé álltam, Juhász Zoli - Shepherd indította a programot, amely emberhez méltó életet biztosít a nyomorban élőknek. Juhász Zoli - Shepherd most megbetegedett megunta a szervezete a négy éve folyamatos 14-16 órai munkát, kórházban van. :( 
Én próbálom segíteni a Faluprogramot, nem szoktam ilyesmiket kérni, de most kérem, hogy Aki olvassa ezt az írást küldjön 500,-Forintot a Faluprogram segítésére. A munkahelyek megtartására, az állatok etetésére.

Az alábbi lehetőségek vannak az adomány küldésére:

Munkahelyeket építünk*
ERJ Egyesület.

OTP SZÁMLASZÁM: 11734004-20538521
IBAN: HU 1811734004-20538521-00000000
SWIFT: OTPVHUHB
PAY PAL:
online.shepherd@gmail.com


Mindenkinek nagyon köszönöm én és a Faluprogram a segítségét.

Legyen szép napotok!


 

2017. augusztus 14., hétfő

Ma is a télre készülök.... :)

Készülök a télre, ma lecsó eltevéssel. :)

Soha még nem főztem be lecsót - mindig Anyám csinálta - most kénytelen vagyok.
Mivel még nem tettem el lecsót egyedül, Anyámmal a "segédmunkát" végeztem, megtanácskoztam barátnőimmel, hogyan a legcélszerűbb eltenni a lecsót. Készre sütöm és adagonként a fagyasztóba teszem. Télen, amikor kell, előveszem, kiolvad, felforrósítom és már ehető is. ♥ :)





Ahogy ma készítettem: Fél kg. vöröshagyma - nem volt több itthon - 1 kg. zöldpaprika, 1 kg. paradicsom, 2 teáskanál, őrölt füszerpaprika, 2 mokkáskanál só.

Amig írtam ez a blogot, el is készült- időnként ki-ki mentem a konyhába, megkevergetni.


Ebédem is ebből lesz, veszek ki belőle egy ebédre valót és teszek hozzá 1-2 tojást, úgy eszem.

Legyen kellemes napotok és jó étvágyatok! ♥ :)




 

2017. augusztus 13., vasárnap

szerény, de finom ebéd....

Egy mondatban térjünk vissza a gyilkos forróságra még.
Akiknek a gyilkos forróságtól már koncentrációs zavara is volt, mint például nekem, Ők pótolják haladéktalanul a Magnéziumot a szervezetükben vissza!!!

Az ünnep csütörtökön volt, ma egyedül leszek, illetve barátnőim jönnek. ♥ :) Így nagyon egyszerűen megoldom a mai ebédet. Fűszeres sült paradicsom-paprika és rántott pulyka szelet.




Paradicsomot-zöldpaprikát rétegezünk egy tűzálló edénybe, fűszerezzük, sóval, fokhagymával - én most fokhagymaporral ízesítettem - kakukkfűvel és tegyük a sütőbe fél órára fedő nélkül.

Én az előre panírozott húst is a sütőbe tettem a paradicsom mellé.
Míg írtam, el is készült. :)





Holnap, ha ilyen idő marad, akkor fűszeres paradicsom aszalás lesz. :) Az aszalt paradicsom fűszerezése, bármi lehet, amit szeretünk, én sóval, eritrittel és kakukkfűvel, bazsalikommal főszerezem.

Legyen szép vasárnapotok, Aki(k) dolgoznak, Nekik sikeres munkát! ♥ :)




 

2017. augusztus 12., szombat

az a megúnhatatlan saláta....

Igéretemhez híven túl éltem a "poklot", még egy ilyen gyilkos hőhullámot nem biztos, hogy túlélek. :(
Ettől az szörnyű melegtől kiújult az arcidegzsábám is, ez olyan betegség, amit az ember az ellenségének sem kíván.
Általános állapotom sem jó, tehát ma sem lesz nagy főzöcskézés.

Saláta adott - salátát csak akkor sózzuk, amikor esszük - diós kecskesajt vagy valami hús lesz hozzá.





Zöldbabok a fagyasztóban, tegnap a gyilkos meleg ellenére sokat dolgoztam.




Az "új" fagyaztó nagyon jól működik. :)

Ha, egy kicsit jobban leszek, teszek el lecsót télre, ha találok valami jó receptet megosztom veletek.

Jó egészséget és kellemes hétvégét kívánok! ♥