Ma, is barátságos az időjárás úgy +22 fok lehet, ez nem összehasonlítható a +36-39 fokkal. Tehát, ilyen "hűvös" időben, több mindent meg tud csinálni az ember.
Paradicsom megaszalódott. :)
Nagyon össze száradtak az eredeti állapotukhoz képest, de így nagyon intenzív az íze.
Fogok aszalni paradicsomot úgy, hogy csak félig aszalom meg és fűszeres olajban teszem el. Még nem csináltam, majd kiderül, hogy milyen lesz.
A fogadott fiamtól kaptam egy konyhakész nyulat, ma annak egy részét sütöm meg. Még soha nem sütöttem nyulat, így nem tudom hogyan kell, de gondolom éppen úgy, mint bármely más húst.
Köret paradicsomsaláta lesz, míg a nyúl fő-sül, addig elteszem az uborkát télre. :)
Élvezzétek a mai napot is és tudjátok, hogy minden rendben lesz! ♥ :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése