2017. május 31., szerda

A változatosság kedvéért ma, mézs-mustáros sült és jégsaláta...

No, szerda van és "százfelé" szakadok, de így a jó. :)

Anna megérkezett és ki is találtuk izibe mi legyen az ebéd. Ami gyorsan kész és finom, sőt ebben a melegben is ehető.

Tehát, mézes-mustáros-fokhagymás sült és saláta. :)


A hús annyi amennyit szeretnénk elkészíteni - miénk fél kg. - ehhez teszünk kb. 1 dl. étolajat, sót - egy mokkás kanállal - borsot, kakukkfűvet, 2 gerezd fokhagymát, egy evőkanál mustárt és egy mokkás kanál mézet. Összekeverjük és hűtőben hagyjuk állni 1 órát, majd öntünk alá pici vizet és előbb pároljuk, majd amikor a víz elpárolgott, hagyjuk legsülni.

Salátát megmossuk, megszárogatjuk és elkészítjük az aktuális vinaigrette mártásunkat, ma a mártás is mézes mustáros lesz, de bármilyen lehet, ki hogy szereti. :)


Ragyogó, szép napot és jó étvágyat kívánok! ♥ :)


 

2017. május 30., kedd

lecsó kolbásszal és tojással...

Úgy vagyok ma, mint a mókus az erdőtűzben. Jó ez költői túlzás, de reggel jókor felébredtem, kávé-cigi, torna és utánna nekiállok dolgozni, hát tévedtem, újra nem volt internetem. :(

Szóval az egész napomat várakoztam, idegeskedtem, erre most 16 órára lett internet, na így lehet jól otthonról dolgozni. :(

Lássuk a lényeget a vacsorát. Lecsó sok kolbásszal és tojással. Konzerv lecsó - az a fajta amit szeretek is.

Tehát, összeaprítjuk a hagymát, pár evőkanál olajon vagy zsíron üvegesre pároljuk a felkarikázott kolvásszal együtt. Majd a tűzről levéve ráteszünk ízlés szerint őrölt füszerpaprikát és összekeverjük, majd ráöntjük az üveg lecsót és együtt főzzük, úgy 15-20 percig. ekkor bele tesszük a tojásokat és így együtt még 5-6 percig "fő" és kész a finom vacsora.

 

Jó étvágyat a vacsorához és kellemes estét kívánok! ♥ :)
 

2017. május 29., hétfő

A tévedések vígjátéka volt ma....

Tegnap késő este ki kaptam a fagyasztóból a "gombapörköltet", amiről ma kiderült, hogy kelkápszta főzelék. :) Na, innen szép győzni és győztünk is. :) (y) Vettünk elő pörköltet és megettük a kelkáposzta főzeléket! :)


Annát megkértem, amikor megérkezett, hogy csináljon rizst a gombához - ami nincs - így a vacsorám, rizs lesz és rántott hús, meg saláta.

Ma, újabb hét kezdődik és hétfőn, szerdán és pénteken a szokásosnál is több dolgom van. :)

Jó étvágyat és szép hetet Mindenkinek! ♥ :)
 

2017. május 28., vasárnap

Magyaros öntet lesz.... :)

Hagymaleves maradt tegnapról, ma pirítós is lesz hozzá és míly meglepő, saláta lesz a második fogás. :)

Most a saláta magyaros öntettel lesz. Az alábbiak szerint: 1db. újhagyma, 1 gerezd fokhagyma, egy evőkanál ecet, hat evőkanál olaj, egy kiskanál mustár, őrölt paprika, örültkömény ízlés szerint és a végén, 5-6 evőkanál natur joghurt.




Tegyük a hűtőszekrénybe addig, míg a salátát megmossuk. Ha, az öntet ízét nem érezzük "kereknek", tegyünk bele egy csipet édesítőt.

Jó étvágyat az ebédhez, Vidám gyereknapot a gyerekeknek! ♥ :)
 

2017. május 27., szombat

Vinaigretteről és minden másról....

Jön a rengeteg friss zöldség és ezzel együtt a nyers saláta szezon, így érdemes a nagy meleget salátákkal átvészelni. :) Ugye, a sós-cukros-ecetes vízben fonnyadó saláta hamar megúnható. Talán, ezért találták ki a franciák a vinaigrettet, hogy élvezettel egyék mindig a salátákat. Mi meg átvettük Tőlük. :)

Az alap öntete 6 evőkanál finom olaj - olívaolaj legtöbb esetben, de ma én hidegensajtolt napraforgóolajat használtam - egy evőkanál balzsamecet. Balzsamecet is helyettesíthető citrom vagy lime lével. Egy evékanál mustár, ízlés szerint só és bors.





Itt jön aztán a fantázia, ma én a fent leírt alapmártáshoz tettem egy kanál házi ecetes tormát és kb. 1 dl. natúrjoghurtot. Így kaptam egy tálka ízletes, finom "szaftot". Amit rákanalaztam a salátámra és így egészen más a saláta. Előre ne keverjétek össze a salátával a vinaigrettet, mindenki frissen keverje a tányérjában, így finom. ♥ :)

Ma, magamnak főzök..... :)

Úgy tűnik ezen a hétvégén egyedül leszek és így olyan nagy "mutatványt" nem csinálok a főzésből, annál is inkább, mert tegnap barátaim megleptek sok-sok finomsággal. ♥ :)

Krisztike, házi turót, tejfölt, joghurtot hozott, Eszterke friss tyúktojásokat és a szomszéd fiatal Lajos, salátát és zöldhagymát. :)

Nos, így csinálok hagymalevest - nagyon szeretem - és zöldsaláta lesz tormás-joghurtos vinaigrette mártással és rántott csirke mell.



Most hogy már kezd meleg lenni, jobb, ha rászokunk a nyers salátákra, nem "fűt" annyira, mint más nehezebb ennivaló.



Ugye a vinaigrette mártáshoz, négy ember kell, nem is tudom hogy tudom megcsinálni egyedül? :)) Azért, akik egyedül vannak, Ők is bátran álljanak neki, sikerülni fog és ezentúl már másként soha nem fogják a salátát enni.

Jó étvágyat, jó hétvégét kívánok! ♥ :)

2017. május 25., csütörtök

Nagy "újítás" lesz ma, sült.... és.... :)))

Gyönyörű reggelt van, ezer ágra süt a nap. :) Én még arra igyekszem rávenni magam, a második C(_)-val, hogy lássak ki a fejemből. :)

Ma, fokhagymás-mézes - mustáros sült lesz és valamilyen saláta, azt hogy milyen saláta, még titok számomra is, ez attól függ, Anna - a segítőm - mit vásárol.

Most bepácolom a húst és még egy órára vissza teszem a hűtőszekrénybe pihenni, ha több órára tesszük vissza pihenni, az csak hasznára válik a húsnak.


Teszünk a vékony csíkokra vágott húsra - így hamar elkészül - pár evőkanál étolajat, sót, egy evőkanál mustárt, 2-3 gerezd fokhagymát, őrölt borsot egy csipetnyit és egy pici mokkáskanál mézet. Az egészet jól elkeverjük, akár a kezünkkel, akár egy fakanállal.


Lefedve vissza tesszük még egy órára a hűtőszekrénybe, hogy az ízek össze érjenek. Majd öntünk alá fél dl. vizet és oda tesszük főni. Amikor elég puha a hús, akkor engedjük szép pirosra sülni, salátával tálaljuk.



Az ünnep holnap lesz és szomorú nap, mert egy kedves barátunk Édesanyja ment el örökre a csillagok útján.

Jó egészséget és jó étvágyat! ♥ :)



 

2017. május 24., szerda

Ma, saláta és rántotthús...

Ma, időm nagyon kevés, így nem cifrázom a főzést. Reggel főtt fürjtojást ettem, délben meg rántott csirkemell és saláta lesz, ez mindkettő nagyon jó a diabéteszeseknek és a fogyókúrázóknak is.


Saláta öntet - vinaigrette titkait, fedezzétek fel. :)

Jó étvágyat az ebédhez-vacsorához és szép napot! ♥ :)

 

2017. május 22., hétfő

Ma Ica főz nekem....:))

Ma, tojásos nokedli lesz salátával, én nem főzhetek nokedlit, mert hátha rám dől a forró víz, így Ica barátnőm főzi meg nekem a nokedlit. :)

Mi is - a diabéteszesek a volt diabéteszesek - ehetnek pár szem nokedlit és sok-sok tojást, így nem emelkedik fel a vércukor szintünk. Salátát meg bármennyit ehetünk!



Most néztem végig a rózsáimat, hát.... szinte mind kifagyott a télen :( , ősszel újra kell telepíteni. Gyümölcsfákon is jórészt lefagyott a termés, a meggyfán egy meggyet sem látok. :( Dió az viszont lesz rendesen, úgy ahogy az elmúlt években is volt. Körte, hát.. majd meglátjuk.... Császárfák is jól vannak, a macska és én is. :)

Legyen szép napotok, élvezzétek a sok napsütést! ♥ :)

 

2017. május 21., vasárnap

Paradicsomos káposzta ........

Ma, nagyon korán írok, ugyanis nagyon korán ébredtem. :) Nem nincs semmi baj, csak látni akarom a hajnalt, amikor a fény legyőzi a sötétséget. ♥ Szeretem!

Úgy gondolom, hogy paradicsomos káposztát főzök és talán vagdalthúst mellé. Vagy valami mást, majd jön Anna - a segítőm - és hamar el is készítjük. Egy óra alatt mindkettő kész. :)



Vagdalthús sem bonyolult és elkészíthetjük ezer féle módon. Én bevallom az egyszerűség híve vagyok, nem szeretem bonyolítani a dolgokat! :)



Tehát - esetemben - fél kg. hús, lehet marha, sertés vagy bárány- a bárányból a legfinomabb. :) Kár, hogy ritkán jutunk bárányhúshoz.

A darát húsba apróra metélünk egy nagyobb fej vöröshagymát, 2-3 gerezd fokhagymát, őrölt fűszerpaprikát teszünk bele ízlés szerint, sót, borsot és én teszek beke egy csipet kakukkfüvet is, meg egy egész tojást. Az egészet jól összedolgozom és üveg vagy porcelán edényben megsütöm. Eleinte 200 fokon, majd a végén 10 percig 250 fokon, úgy szeretem, ha a teteje szép piros. :)

Reggelire együnk zabkását - én almával eszem - Ti azzal egyétek, amit szerettek. :)

Jó étvágyat, kellemes hetet Mindenkinek! ♥ :)


 

Az ünnep elmúlt, jönnek a dolgos hétköznapok....

Az ünnepnek vége, "bűnöztünk" egy kicsit. :) A vacsorám már publikus :) Sült karfiol és sárgarépa - karfiol alul van, nem látszik- majonézzel és rántott csirke mell.


Holnap új nap lesz és új remény, ahogy egy nagyon kedves Barátom tanította nekem. ♥ :)

Ne feledjétek a napi 20 perc sport nagyon fontos, a séta is sport. :)

Jó étvágyat Mindenkinek és magvalósuló reményeket! :)

2017. május 20., szombat

Az ünnep vasárnap lesz... :)

Ma, nem kell főznöm, mert tegnap nem csak a gomba pörkölt -et főztem meg, hanem a párolt káposztát is :)




Így ma, valami húst sütök ki hozzá és máris kész az ebédem.

 
Tegnap elhatároztam, hogy pincében fogunk pár zsáknyi gombát termelni. :) Körül kell néznem milyen fajtákat lehet kapni. Be fogok számolni az eredményekről.

Jó étvágyat, kellemes hétvégét! ♥ :)

2017. május 18., csütörtök

Munka van és zöldbabfőzelék... :)

Az internetem most is rossz, hol van, hol inkább nincs ez az utóbbi a több, így kénytelen vagyok szolgáltatót váltani. Így nem tudok dolgozni, pedig egy nagyszerű óriáscégnél dolgozom, már 3 napja. ♥ :)

De, főzzük itt az ebédünket hamar. Mivel én is most időnek én is híján vagyok, a zöldbabfőzelék kitűnő választás.


Hozzá sütünk egy kis vagdalthúst és már kész is az ebéd-vacsora.



Jó étvágyat és legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít! ♥ :)

 

2017. május 17., szerda

Mi az ami nagyon gyors, egészséges és finom? :)

Igen, a sárgarépa főzelék, de nem a megszokott módon.

Tehát, megtisztítjuk a sárgarépát, összedaraboljuk és felöntjük annyi vizzel, hogy ellepje. Teszünk bele egy húsleveskockát, borsot, őrölt köményt és pár szem csilipelyhet. Addig főzzük, míg a sárgarépa megpuhul. Én nem mindig rántom be, de akinek kedve van hozzá, kukoricalisztból készítsen rántást, amikor a rántás kész öntsön hozzá egy dl. tejet és öntse a főzelékbe, forralja még így együtt 5-7 percig. Aki nem rántja be, Ők turmixolják össze, így elég sűrű és finom lesz. Hússal, tojással is nagyon finom! :)

Jó étvágyat az ebédhez - vacsorához és a munkában sok sikert! ♥ :)


 

2017. május 16., kedd

Fennforgás van és kelkáposzta főzelék...

Az internetem még mindig olyan, mint az elmúlt hónapban volt, hol van, hol nincs - ez a gyakoribb -, de az biztos! Így ha, ma nem érünk ennek az internet problémának a végére, másik szolgáltatót keresek.

Egy nagy nemzetközi céggel dolgozom Magyarországon és szerte Európában, így ma nem sok időm maradt a főzésre.

Kelkáposzta főzeléket főztem és fasírozottat.



Egy óra alatt meg van és finom. :)



Jó étvágyat az ebédhez-vacsorához, a dolgozóknak jó munkát! ♥ :)
 

2017. május 15., hétfő

Tojásos lecsó...

Ma is újra vacakol a netem, nem tudom mi van, lassan egy hónapja ezzel kínlódok és nagyon elegem van már ebből. Használni szeretném a netet, nem a szolgáltatóval telefozozgatni naponta többször.

Tehát, tojásos lecsó az ebéd. Ehhez egy óra sem kell és finom. :)

Én konzervlecsóból készítettem, így nagyon egyszerű. Hagymát, kolbászt felszeleteljük és oda tesszük fedő alatt puhulni.

Úgy 8-10 perc alatt elég puha, akkor hozzá öntjuk a konzerv lecsót és együtt főzzük, kb.: 15-20 percig.

Ekkor már kétségtelenül, megpuhult minden, verjünk fel 4-5 tojást és tegyük a lecsóhoz. Úgy is lehet, hogy csak a tojásokat "beleüldtetjük" a lecsóba, ma én felvertem és úgy kevertem bele.

 

Jó étvágyat és szép napot Mindenkinek! ♥ :)

2017. május 14., vasárnap

Vasárnapi sárgarépa.... :)

Tegnap óriási nap volt. :) Megérkeztek Tamásék, nem sokkal később Tamás egyik barátja is érkezett, két gyönyörű kicsi lánnyal ♥:) babáztunk is.

Főztünk is természetesen és maradt a krumpliból, ma az lesz az ebéd és sült sárgarépa meg rántott pulykamell.


A megmaradt krumplira tettem pár szelet sajtot és megsütöttem. Egészem más étel lett, mint tegnap ami volt. Semmi ételt nem szeretek kidobni, ennek két oka van, egyik az, hogy megtisztelem azzal a termelőt, hogy felhasználom azt, amit verejtékes munkával megtermel számunkra. Másik az, hogy ameddig ennyi éhező van, addig az ételt kidobni bűn. Ha, mindent felhasználunk, több marad adakozásra.


Krumpli kész. :)

Sárgarépa még sütőben.

Ez az adag 2 db. nagy sárgarépa és 2 db. kisebb sárgarépa. Sárgarépákat megtisztítjuk, összevagdaljuk, megfűszerezzük, ma só, őrölt köménymag és egy pici étolaj került bele. Ha, marad kitűnő sárgarépa italt készíthetünk belőle amit a gyerekek is szívesen isznak meg.

Elkészült a sárgarépa is.


Pulyka is a sütőben.
Nagyon szép idő van ma, élvezzük a napsütést! :)

Jó étvágyat Mindenkinek és Jó egészséget! ♥ :)






 

2017. május 13., szombat

Az ünnep ma van.... ♥ :)

Borús idő van és esik az eső, ami nem baj, mert a májusi eső aranyat ér, viszont tegnap sok helyen volt jégeső és letarolt mindent. :(

Köhögök, mint a kutya - ezen kívül meggyógyultam. :)

Nem tudom mit főzünk ma, csak gyanítom, hogy fűszeres krupli lesz és valami hozzá, hús a lányoknak, a fiúnak gomba vagy nem tudom?!

Sőt, azt sem tudom, leírtam-e, hogy a füszeres krumpli hogy készül? Most pótolom.

4 fő részére, meghámozunk 1 kg. krumplit, vékony szeletekre vágjuk, hidegvízben hagyjuk addig, míg az egy szelet apróra vágott füstölt szalonnát pörcre sütjük. Aztán, a pörcöt kiszedjük a zsírból és bele tesszük a vízből kiszedett, szeletelt krumlit. Lehet, hogy pici vizet is kell alá tennünk, ha szükséges. Többször öntsünk pici vizet a krumpli alá, ha szükséges, mint egyszerre sokat. Fűszerezzük egy csipet majorannával, egy csipet kakukkfűvel, és sóval, de mivel a szalonna is sós. Amikor elkészült, tegyük a kész krumpliba a szalonna pörcöket. Ha, tojásokat ütük rá, önálló étel is lehet, savanyúsággal, salátával.


Én metélőhagymát nem szoktam rátenni, este jön az én képem a krumplimról. :)

A borús idő és minden gond, baj ellenére kellemes napot Mindenkinek!

Jó étvágyat az ebédhez-vacsorához! ♥:)
Nálunk "uzsonna" lesz. :))
 

2017. május 11., csütörtök

Most a lencsfőzelék az ürügy, mert egy fontos dolgot elfelejtettem....

Tehát, a lencsefőzelék elkészült. :) De, mint említettem, nem ezért írok, a lencsefőzelék nem bír ekkora jelentősséggel.

Jelentősséggel az bír, amire tegnap döbbentem rá, hogy nem mindenki tudja, hogy a Paracetamol és származékai mennyire károsak az emberi szervezetre. No, én sem így születtem, hogy tudtam, de nekem vannak barátnőjeim, akik felvilágosítanak, ha valamit nem tudok. :) Ez esetben a felvilágosító Turbuczné Dr. Gölner Márta gyógyszerész volt.

Egy alkalommal telefonálok Mártának a gyógyszertárba, hogy meg vagyunk fázva, légyszíves hozzál haza valami láz és fájdalomcsillapítót.
Márta kérdezi, mire gondolsz? Hát - válaszolom - olyan nagyon nem gondolkodtam rajta, de valami Paracetamol félét....
Márta, azt mondja: - Azt biztosan nem!!!
Én: - Te vagy a gyógyszerész, te értesz hozzá, azt hozzál, ami használ és nem nyúvadunk  ki. :)

Azóta a Paracetamolnak és származékainak a közelében sem volt a családom és rokonaim, kérlek Ti sem legyeten!!!

Most már megnyugodtam, tudjátok, amit tudnotok kell!

Kellemes estét és jó egészséget! ♥ :)

Zöldbab főzelék.... és lencse is holnapra

Ma, kicsit elment az időm, a kézimunkázással. Egy új dologba kezdtem bele és most néztem meg hány óra van, hát már jó késő, hamar oda tettem a zöldbab főzeléket főni, sült kolbász lesz hozzá.




Én nem rántom a zöldbab főzeléket csak habarom.

Találtam a konyha szekrényben egy csomag lencsét, azt is beáztattam, még ma meg is főzöm, így holnap nem kell főznöm, csak kolbászt sütni a lencse főzelékhez. :)

70%-ban meg vagyok gyógyulva. :)

Legyen kellemes napotok és jó étvágyatok! ♥ :)

2017. május 10., szerda

Gombapörkölt tejfölösen .... és folytatólagos erőleves

Ma, már egy picivel jobban vagyok, megtette a hatását a C-vitamin és a gyömbér. :)

Ha, Anna kap gombát a boltban, akkor gombapörkölt lesz tejfölösen, ha nem, akkor még nem tudom mi lesz az ebéd. Maradhunk ennél, hogy minden a tervek szerint megy.

Leves maradt tegnapról, ma csak a gombát és a tésztát főzöm, ez is meg van 1 óra alatt bőven.



Amikor betegek vagyunk ne sportoljunk, még azt a 20-40 percet sem!

Please, take care.....:) Mindenki vigyázzon magára! ♥ :)

2017. május 9., kedd

Erőleves......

Most még nagyon korán van amikor írok, keveset aludtam az éjszaka, viszont kiderült, hogy nem csak egyszerű megfázás....

Erőleves 



lesz és rántott pulykamell, meg valami zödség. Anna fog főzni, mert nem győzöm a kezem fertőtleníteni így is....




Majonézt keverünk hozzá és máris ehetünk.

Jó étvágyat és jó egészséget Mindenkinek! ♥ :)



 

2017. május 8., hétfő

Csilis bab.....

Az igazság az, hogy beteg vagyok. Megfáztam, de hol? Köhögök, orromfolyik, tehát nem a legjobb formában vagyok ma.

Csak tegnap már elővettem egy adag daráthúst és azzal kezdenem kell valamit, míg itt magamat kúrálgatom. Ilyen egyszerű megfázásra iszonyú mennyiségű C-vitamin kell, gyömbér és sok-sok folyadék. Ezzel gyakorlatilag 3 nap alatt egészséges az ember.

No, lássunk a főzésnek, póréhagymám volt itthon, most azzal készítettem, de szeleteljünk fel 2 fej vöröshagymát, ha van maradék szalonnánk, sonkánk azt is tegyük bele bátran. Kezdjük el dinszteltni, amit átforrósodott most bele tettem a darált húst is, mert nagyon zsírosnak ítéltem - nem tévedtem.




Míg a hagyma, sonka, darálthús szép lassan sült, megtisztítottam és összevágtam a sárgarépát.


Ezt is bele tettem, jól összepirítottam az egészet - nem lesz kukorica a csilis babban - és felöntöttem, kb. 2 dl. vízzel. Örölt füszerpaprikát, majorannát, kakukkfüvet és borsot tettem bele. Később sózom, addigra kiderül a sonkából mennyi só főtt ki. 2 kis doboz paradicsompürét tettem bele és 1 doboz vörösbab konzervet.


Akkor, kész amikor a sárgarépa jól megfőtt.
Kár, hogy az illatokat nem tudom közvetíteni. :)

Jó étvágyat, jó egészséget Mindenkinek! ♥ :)

****
Innen üzenem egy kedves Barátomnak, hogy a websiteját valami vírusok szállták meg. Egy információra lett volna szükségem és csak a káosz volt.


 

2017. május 7., vasárnap

Az ünnep tegnap volt.....♥ :)

Tegnap délután egy nagyon szép, jó nap volt. Itthon volt unokatestvérem is és a "gyerekek" is jót beszélgettünk és elkészítettük a beígért túróstésztát. :)

 
Ma, van a tegnapi nap "böjtje", ma a változatosság kedvéért rántott pulykamell lesz és füszeres zöldbab tejföllel. Ez a zöldbabfőzelék egy egyszerűsített változata. Bele készítjük a zöldbabot egy üveg vagy cserép edénybe, sózzuk, majorannával, kakukkfűvel és fokhagymával ízesítjük, víz, folyadék nem kell hozzá.
 
 
Kicsit összekeverjük kanállal, lefedjük és a 200 fokos sütőbe tesszük, puhára pároljuk kb. 1 óra. Addig elkészítjük a tejfölt, sót és fokhagymát teszünk bele, aki úgy szereti, tehet bele őrült füszerpaprikát.       
                                                                                                                                                                             
 Kellemes vasárnapot és jó étvágyat az ebédhez, aki ma dolgozik, annak sikeres munkát! ♥ :)
 

2017. május 6., szombat

Konszolídálódva van a helyzetem....

Az elmúlt napokban sok problémával küzdöttem, többek között hol volt netem, hol nem volt, a blog írásnak ez egy meghatározó hátráltatója.

Mostanra úgy tűnik, rendbe jött a net, volt itt egy szerelő és ő javított rajta, igaz tegnap még ki-ki hagyott.

Ma, most még viszonylag korán van és nem tudom mit főzzök, illetve azt tudom hogy sült zöldséget eszek ma, majonézzel. Hozzá vagdalthúst vagy csak egyszerű rántotthúst készítsek azt még nem döntöttem el.

A sült zödség nagyságrendekkel finomabb, mint a párolt - szerintem, de próbáljátok ki. Nagyon egyszerű egy hőálló üveg vagy cserép edénybe, fűszerezzük és a 200 fokos sütőbe tesszük. Víz nem kell alá, esetleg egy evőkanál olajat tehetünk bele, de el is hagyhatjuk.


Ha, a fiamék ma jönnek, akkor menthetetlenül túróstészta is lesz :), már napok óta kívánom, de egyedül magamnak nem csinálok.



Kellemes hétvégét és jó étvágyat az ebédhez - vacsorához! ♥ :)